A Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség (MNKSZ) célja, hogy közvetítő tevékenységével és önálló kezdeményezéseivel hídszerepet töltsön be a civil, a tudományos, a kormányzati és a vállalati szféra között annak érdekében, hogy a nők és kiemelten a fogyatékkal élő nők munkaerő-piaci pozícióját erősítse. Tevékenységét konferenciák szervezésével, elemző tanulmányok és felmérések készítésével, törvényhozási tanácsadó tevékenységgel és célirányos díjak alapításával végzi. Tematikus honlapokat működtet és jelentős a szereplése a médiában.
Az MNKSZ a női esélyegyelőség előmozdítása érdekében együttműködik az Országgyűlés Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottságával, a Szociális és Munkaügyi Minisztériummal, a Külügyminisztériummal és az EP Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottságával. 2009-től első magyar civilszervezetként rendelkezik „ENSZ-ECOSOC speciális consultative NGO”státusszal.
Az MNKSZ 2006 márciusában elindított konferencia sorozata „Március a fogyatékossággal élő nőké”
címmel felhívja a társadalom és a döntéshozók figyelmét a fogyatékossággal élő nők, mint a társadalmi kirekesztettség által egyik legveszélyeztetettebb csoport sajátos helyzetére.
Napjainkra minden európai ország számára nemzetgazdasági érdekké vált a tenni akaró, képzett emberek munkába állása. Nemzeti jövedelmünket csak akkor termelhetjük meg, jövőnket csak úgy építhetjük fel, ha ebben a cselekvésben minden társadalmi csoport részt vesz. Közéjük tartoznak azok a fogyatékossággal élő nők, akik adottságaiknál, lehetőségeiknél és nőiségüknél fogva többszörös hátránnyal élik életüket. Szép, igazán emberi feladat őket be- és visszavezetni a munka világába.
Önbizalmuk és önhitük, a hétköznapokban élő nőkhöz viszonyítva jóval alacsonyabb. Ezért alkotó munkára, önmegvalósításra akkor tudjuk őket igazán sarkallni, ha példát, példákat tudunk arra mutatni, hogy lehetséges a teljesebb önmegvalósítás számukra is.